Never Surrender- 1.fejezet (Én írtam)

1.fejezet

 

/Asako/ Két férfi térdelt mondhatni előttünk, láncba verve, megverve. A szívünk semmilyen érzéssel meredtünk előre. A szemünk elmosódva, mint ha vakok lennénk. Inkább azt mondom azok is voltunk. Minket irányítottak még hozzá Mundus. Gyűlöltük. Rágyanakodtunk, hogy ő ölte meg a szüleinket. Saya, mint egy farkas úgy tűnt fel, fehér farkas fülei voltak, és fehér hosszú szőrű farka volt. Félhosszú rózsaszín haja, oldal fufruval. Lila nagy szemekkel. Közepes méretű mellei vannak, és körülbelül 160 centiméter. Én, Asako, Macska szerű voltam, fekete macska füllel és hosszú fekete macska farokkal. Nagy melleim voltak. Körülbelül 150 centiméter magas vagyok. A hajam a térdem és a combom között valahol közötte hosszúságban volt, világoskék színben, fufrum szemöldököm alatt ért és a frufrum két külső része kicsivel hosszabb volt. A szemem nagy, virító, és égszínkék. Senki nem mert a szemembe nézni, mert szörnyűségek voltak benne, meg ijesztő volt színe is. Egyszerű rövid, feket szoknyában voltunk, mint egy egyen ruha. Majdnem melltartónak mondható has pólóban, ami szintén fekete volt. Cipőnk meg térdig érő bakancs volt, csatokkal a szélén. 

- Vigyétek őket egy cellába. De előbb vegyétek el a fegyvereiket és rakjátok biztos helyre.- Gonoszan nevetett mellettünk Mundus. Mi megtettük, amit mondott, mert nem voltunk magunknál. Az erő mindig erősebb volt nálunk. Nem tudtuk áttörni. Én egy barna hajú férfit fogtam meg, Saya pedig egy őszes hajút. Megfogtam a hátra láncolt kezeit, és felhúztam ő nem ellenkezett. Ahogy mentünk a láncok csörögtek a kezeiken. A bakancsaink a földön hangosan kopogtak. Két emelettel lejjebb vittük őket. Betoltuk őket egy cellába és előre láncoltuk a kezeiket. Hála égnek nem ellenkeztek. Kimentünk a helységből és bezártuk őket. Kérdések merültek fel bennem. "Ők miért vannak itt? Miért kellett őket bántani? Ők emberek? Miért fáj ennyire a látványunk? Ugyan olyanok, mint mi? Valamiben hasonlítottunk velük, érzem." Visszamentünk a saját szobánkba, ami a cellájuk mellett volt. Ideges voltam. Nem értettem. A birtokló erő, ami rajtunk volt, az szurkált belülről, az áttörés szélén jártam, de az erősebb volt. Összeomlottam belül. Gyenge lettem. Majdnem elájultam, de Saya megtámasztott. 

- Jól vagy? - kérdezte. 

- Persze, miért ne lennék jól. - válaszoltam kicsit hangosabban. 

- Hát oké. - mondta egy aprócskát hosszan, és elfordult tőlem valamit babrált. Én meg, csak feküdtem az ágyba, fájdalom ment át az egész testemen. Összekuporodtam. Saya jó sokáig csinálta ugyan azt, de igazán nem érdekelt, addig csinálta ameddig be nem nyitott Mundus. Ő oda ment Sayához és erősen megütötte, és megtépte. Láttam, hogy a kezéről rózsaszín hajszállak hullottak le. Felugrottam. 

- Hagyd békén! - ordítottam. Megfogta fél fejemet és a falba tolta. Olyan nagy erővel, hogy vérzett a szám, és koppant egy borzasztó nagyot. Már a fejem is vérzett. Próbáltam vissza ütni. De engem is megtépett. Ráléptem a lábára. Feljajdult. A szobába voltak láncok. Megfogott egyet és megkötötte a kezemet. Saya arca kicsit feldagadt. 

- Ha leszeded róla láncokat, akkor eltöröm a kezedet. - mondta, kiment és láttam, hogy véres volt a keze gondolom, azért mert a fejem vérzett és ott tépett meg. Azért tudtam megtámadni, mert ilyenkor gyengébb az ereje, amit rajtunk használ. A vér a számból csöpögött. Saya felállított és elráncigált egy másik szobába ahol vannak, ezek a elsősegély dolgok, kötszer meg fertőtlenítő. Már azt is éreztem, hogy a vér csurgott a fejemen. Rohadt dühös voltam. Szó szerint vicsorítottam, a szememből csak dühöt árasztottam. "Hogy merte bántani Sayát?" csak ilyenek jártak az eszembe. Ahogy mentünk abba szobába természetesen a cella előtt is elmentünk. Éreztem a tekinteteket, amik rám szegeződtek. Vércseppek cseppentek a földre. A terembe előszedte a kötszert és bekötötte vele fejem Saya.

 - Köszönöm. - mondtam neki és kis mosolyt csaltam az arcomra ahogy, csak tudtam. A szívembe gyűlölet uralkodott el.

***

Másnap Mundus azt mondta, hogy vigyünk enni valót annak a két férfinak készített nekik Saya vmit, én nem segítettem neki. 

- Köszi, hogy segítettél Asa-chan. - panaszolta, de közbe nevetgélt. De az arca egy kicsit fájdalomba rándult, gondolom fájt még az arca az ütéstől. 

- Szívesen máskor is. - válaszoltam, és megfogtam az egyik tálcát. Már Mundus leszedte rólam a láncot. Bevittük nekik az enni valót. Ahogy a barna hajúnak szemébe néztem, mintha tükörképe lenne az én szememnek. Teli volt fájdalommal, és gyűlölettel. Kék szeme volt mind a kettőnek. Egy kicsit hasonlítottak egymásra, de a szemük ugyan olyan volt. Szabadulni akartak, mint mi.

***

Egy hét telt el. Minden nap egyszer vittünk ennivalót a "raboknak". Mostanra mintha gyengült volna az erő. Mundus elrendelt minket a srácokhoz, hogy vigyük őket eléje. Én nem akartam. Az erőt próbáltam legyürni, gyengébb és gyengébb lett. Amikor oda értünk a cellájuk elé, a szemem visszaváltozott, térdre kényszerültem. Én és Saya össze vagyunk kötve mondhatni. Ő is kiszabadult belőle. 

- Tudok rendesen mozogni. – vigyorodott el. - Most nem a legfontosabb el kell tűnnünk. Értetted? De előbb őket is kiszabadítsuk. - Erre ők felfigyeltek, nem mondtak semmit. Láncaikat leszedte nekik Saya, én meggyógyítottam őket, mert volt ilyen erőnk, csak irányítás alatt nem tudtuk azt használni. Mikor végeztünk, kimentünk a cella elé és ott volt Mundus. A fiúknak visszaadtuk a fegyvereiket. 

- Ti mennyetek el, mi feltartsuk őt. - mondtam a férfiaknak és elmentek. Ki téptem a falból a cellának a vasrácsát és elém raktam. Mundus megtámadott ütni kart meg rúgni. Felrohantunk a tetőre. Ő a nyomunkban volt. Próbáltunk ellene harcolni, de még túl erős volt hozzánk képest. Felvett egy nagy vasrudat és hirtelen lelökött minket a tetőről. Hassal előre zuhantunk, de nem sikítottunk. Én elfogadtam, hogy meghalok, de nem akartam, hogy Saya meghaljon. Majdnem alattunk volt egy ház. Elmennénk mellette. Megfogtam Saya karját pördültem egyet és arra löktem amerre volt a ház. 

- Szeretlek Saya, és remélem, boldog leszel. - ordítottam neki utoljára. Most már háttal zuhantam. "Saya remélem nem haltál meg." - gondoltam magamban. Hirtelen hideget éreztem az oldalamban egy penge volt, amin volt egy madzag rákötve. Érzem, hogy kihúzódott. Biztos voltam benne, hogy Mundus dobta ide. Fájt, vérzett. Az emberek, jaj kiáltásait hallottam. "Mindjárt itt a föld." - gondoltam magamban. Meg eredt a könnyem. 

- Úr isten valaki kapja el. - valaki ordított a tömegből. Már pár méter választhatott el a haláltól. Egy hideg kéz érintette meg a lábaimat, és hátamat. Elkapott valaki. Kinyitottam könnyemtől áztatott szemeimet. A barna hajú. 

- Jól vagy? - kérdezte mély hangján. 

- Annyira tudsz felelni, hogy - hogy hívnak? 

- Asako. Saya, hol van, jól van? Te ki vagy? - kérdeztem. -Dante. Vele minden rendben lesz, nyugodj meg. Vergil elment érte. - kis vigyor lett a z arcomon. Becsukódtak a szemeim. Éreztem, hogy magához húz Dante, és elaludtam.

 

***

 

Felébredtem. Lassan kinyitottam a szemeimet. Fehér plafont láttam. Felültem, ahogy tudtam. Alig tudtam, mert a sebem nagyon fájt. De.. Körül néztem. Sötét volt a fal színe nem tudtam eldönteni, talán vöröses színű. Egy fekete-fehér színű ágyon feküdtem. Egy szekrényből kilógnak egy-egy ruhadarabok. Volt egy szék egy asztallal. Volt néhány pizzás doboz a földön. A padló parketta volt. Két ajtó volt. Egyik résnyire volt nyitva, egy fürdő volt, mert láttam a csempét. Felkeltem. A sebem be volt kötözve. Elindultam ahhoz az ajtóhoz ahol nem a fürdőszoba volt. Annak az ajtaja pont a másik oldalon volt, mint az akár milyen ajtó. Kinyitottam. Hallottam, hogy megy a tv, odalent. Így lefelé indultam. A sérülésem miatt alig tudtam menni. Megfogtam a lépcső korlátját és lecammogtam. Így egy előszoba féleségbe botlottam. Ott is a földön szanaszét volt dobálva a cipők. Az előszobából nyílt az ebédlő. Ott voltak az asztalok. Annak a végén két ajtó volt gondolom egy konyha és ahonnan jön a hang. Kinyitottam, ami közelebb volt. Az volt a konyha. Ott volt egy nagy csomó pizzás doboz, kínai kaja, fagyis dobozok és mosatlanok. Inkább kimentem onnan, minthogy valami rossz történjen velem. Benyitottam a másik ajtón. Előttem volt egy kis fotel azzal szemben egy két személyes kanapé és a tv előtt pedig egy három személyes. A tv a falnál volt. Egy kis asztal volt középen rajta két lábbal, térdnadrág volt rajta. Ahogy feljebb ment a tekintetem megláttam, hogy egy izom póló volt rajta semmi más, meg egy nyaklánc. Ott Dante ült. Dante úgy meredt rám, mintha nem látott volna embert. Egy kicsi meglepettséggel. - Hékás, Asako menny vissza lefeküdni. A végén szétjön a sebed. - felállt és megfogta az egyik karom és elindultunk vissza fele. - Hol van, Saya? - kérdeztem. - Megmutatom, nyugi semmi baja, csak kómába van. - nyugtatgatott. Egy kicsit vidámabb lettem, de nem változott nagyon semmit a hangulatom. Dante keze lecsúszott a kezemre, és úgy húzott Sayához. - Ebben a vendégszobában van. - mutatta és benyitott. Én oda siettem a testvéremhez megfogtam a kezét, és sírtam. Ez után kiderült, hogy Dante szobájában aludtam. Utána megágyaztunk nekem is a vendégszobába.