Never Surrender - 2.fejezet (Saya írta)

2.fejezet

Szánkózás a nedves padlón

 

/Saya/ 

- Szeretlek Saya, és remélem, boldog leszel! – kiáltotta a testvérem és elhajított. 

Könnyek szöktek a szemembe, amelyek végig folytak az arcomon. Kemény földre érkezek és a becsapódás erejétől eszméletemet vesztem. 

***

Magamhoz térek. Egy kis szobában vagyok. De, hogyan kerültem ide? Megpróbálok felkelni, aminek következtében, erős fájdalom nyilall a fejembe. Mi a picsa? Kezemet sajgó buksimhoz emelem. Szar ötlet volt, mert most már még jobban fáj. Kikelek az ágyból és megindulok az ajtó felé. Amilyen szerencsétlen vagyok út közben elesek. Gratulálok Saya, tehetséges vagy. Feltápászkodtam a földről, majd kiléptem az ajtón. Mikor kiértem a folyosóra, sötét volt, mint az én agyi szintem. Hangos morgást hallok, amitől annyira meg ijedek, hogy futni kezdek. A sokadik ablaknál rohanok el, mikor megcsúszok valami nedvesen. Hasra esve száguldok a folyóson, aminek a legvégén van egy nyitott ajtós szoba. Beszánkázok a helységbe és az oda bent lévő ágyban kötök ki. Amiben természetesen fekszik is valaki. Az illető, - akire az imént estem rá. – elkerekedet szemekkel néz rám. Oh, baszd meg! Majd a meglepődött tekintettet, perverz mosoly váltotta fel. Most eset le, hogy én hova is landoltam. 

- Öhm, ízé… bocsánat – vörösödök el. – akkor én most visszamegyek. 

Lekúszok az ezüsthajúról és már mennék ki, amikor csuklón ragadt. 

- Jó látni, hogy föl ébredtél, fene se gondolta volna, hogy egyből ölni jössz. – morogta az ezüst. 

- Mi?! Én-én nem ölök! Ezt kikérem magamnak! Még ha ölök is, akkor azt csak azért teszem, mert a tesóm élete múlik rajta! – csattanok fel, dühösen. – Mellesleg hol van Asako?

***

Miután a drágalátos fél démon már nem tekintett rám ellenségként, hajlandó volt megmutatni a tesókámat. Végre hosszú idő után újra láthatom. Hatalmas mosollyal az arcomon sétáltam az ezüst oldalán. Néhányszor bele futottunk az ott dolgozókba, de nem volt túl nagy jelentőségük. Úti célunk vége egy szoba volt, ami elég hanyagul nézet ki. Pizzás dobozok voltak a földön, nadrágok és a ruhák szanaszét voltak, alkoholos üvegek széttörve a földön hevertek, még a tévé is bekapcsolva maradt. A helység közepén, - aminek a higiéniai szintje megegyezet egy szemétdombéval – volt egy vörös kanapé, azon feküdt Asako. Na, fogadni merek, hogy bepiált a drága, és most józanodik. Az egyik ajtó mögül elő lép egy meztelen srác, törülközővel a derekán. Elbújtam a mellettem álló Vergil, - igen már a nevét is tudom – mögé. 

- Dante kapj már magadra valamit! Lányok is vannak itt! – kiáltott rá az ezüst. 

- Csak féltékeny vagy, mert nekem kockásabb a hasam. – kacagott a feketeség. 

- Saya! – ugrott rám a tesóm, olyan erővel, és olyan hirtelen, hogy hátra estünk. 

- Asako! – mosolyodtam el. Szorosan öleltük egy mást. Hosszú idő után először.